3.fejezet

Jó pár napnak, esetleg hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy feldolgozzam a történteket. Lehet kemény fából faragtak,de nekem is vannak gyenge pontjaim. Az egyik ez.
Suli után csak a szobám zárt ajtaja mögé rejtőztem. Nem voltam kíváncsi senkire, legfőképp nem Mariere, az anyámra. Képtelen voltam szülőként tekinteni rá, amit ő is tudott, hisz éreztettem vele, hogy őt tartom hibásnak. Lelki terrornak is lehet ezt nevezni, ugyanis a saját lánya fordult el tőle. Ha úgy vesszük jogosan. Mindig apám viselkedését követtem. Apa sok hülyeségét lenyelte anyának, de úgy néz ki ez az utolsó volt az a löket, ami elérte azt, hogy apa ne legyen többé. Anya eléggé egy beképzelt alak, két kézzel szórta a pénzt, amit apa elég sokáig eltűrt tőle. De szerintem az már sok lehetett, hogy a szeretőjét is a házunkba hozta. Talán jobban gondolta volna meg, hogyan viselkedik vele, meg persze velünk.
Éjszakánkénti visszatérő rémálmaim olyan szinten kikészítenek, hogy Lilith többszöri rázására se térek magamhoz.
Annyira élethűen álmodom meg a meggyilkolásomat, hogy szinte már igazi; az érzések, a tettek, minden. Az őrületbe kergetnek.
- Lyla! – szólt be Marie a szobám ajtaján keresztül. Biztosan el akarja érni, hogy kimenjek a szobából. Jobb ha nem teszi.
Legutóbb is, amikor kelletlenül ugyan, de kimentem hatalmas veszekedést csaptunk. Persze repült egy-két törékeny tárgy is. Nagyon mérges voltam rá.
- Kislányom, tudom, hogy bent vagy! – szólt elfúló hangon, de én még mindig némán bámultam a falat. Talán el kellene mennem egy másik házba, ahol senki sem piszkál, ahol magam vagyok csak.
- Drágám, átmegyek Evahoz, majd jövök! – szól szomorúan és kimegy a bejárati ajtón.
Eva a szomszédunk, anya nagy barátnője. Ő is próbálkozott, azzal hogy kiszed a szobámból, de neki se sikerült. Kisebb hallgatózásból sikerült megtudnom, hogy egy pszichológust ajánlott Marienek, hátha ő neki sikerül jobb belátásra térítenie engem. És ha el is mondom neki a gondom, bajom, akkor sincs sok értelme. Nem lesz jobb nekem. Ennyit erről.
Ma este Lilith befesti a hajam feketéről az eredeti hajszínemre, szőkésbarnára. Legalább így nem lesz olyan gyászos a kinézetem.

Másnap mikor Marie meglátott sikítógörcsöt kapott. Nem hitte el, hogy én vagyok az, Lilith tudta csak elhitetni vele, hogy a lánya vagyok. Hát ezért már megérte ez a húzás!

Az estére megbeszélt buli terv csak annyiban változott, hogy Lilith barátja Matt addig bütykölgette Mustangját, amíg az kilehelte az utolsó leheletét, így vonattal kellett mennünk. Nem voltam oda a gondolattól, hogy azzal kell utaznunk, de nem tehettem mást. A nagy kiöltözködést, persze a vonatos bámészkodás követte. Nem tudom mi volt olyan érdekes rajtunk, de túlzottan nem is érdekelt. Inkább azt a játékot játszottam, amit ők velünk: ugyanúgy bámultam őket.  Ez számukra még idegesítőbb, hisz az én különleges lilás-kékes szemem mindenkire a frászt hozzák. Jó volna tudni kitől örököltem, mert annak a következő életemben köszönetet fogok mondani ezért.
A játékom csak egy fazont nem tántorított meg. A fekete csuklyás férfi kinézetétől egyenesen én kaptam frászt, így inkább nem is szuggeráltam tovább őt. Egyre csak piszkálta a gondolatomat, hogy miért váltotta ezt ki belőlem, hogy egyre többet tekintettem felé, mintha mágnes vonzotta volna a tekintetem ő rá, pedig nem volt semmi különös rajta. Fekete bőrkabátja kiemelte széles vállának vonalait, csuklyája kellőképpen eltakarta az arcát, mégis olyan veszélyesen hatott az egész összkép. Olyan kisugárzása volt, hogy jobbnak láttam távol tartani magam tőle.
- „ Menj oda, beszélj vele!” – szólalt meg egy eddig nem hallott hang.
Körbenéztem, de senki sem beszélt hozzám. Lilith el volt foglalva a sminkjével, közelünkben meg csak lányok ültek.
-„Ne legyél nyuszi! Nem lesz semmi baj!” – szólalt meg megint a hang.
Úristen skizofrén lettem?
Teljesen bepánikoltam a hang miatt, így menekülőre fogtam és kimentem a mosdóba.
- Mi van velem? – kérdeztem a tükörképemtől és belehajoltam a mosdókagylóba.
A tükörből visszanéző énem mutatta, milyen is vagyok valójában belülről: egy darabjaira hullott, kétségbeesett lány, aki nem tudja, mit kezdjen a továbbiakban.
-„Tudok segíteni neked!”  - csendült fel újra a kísérteties férfi hang.
- Te jó ég, megőrültem! – szóltam a tükörhöz és kétszer átdörzsöltem a szememet. Ezután a látványom még siralmasabb lett. Vöröslő szemeimet hideg vízzel enyhítettem, ezután összeszedettebben kimentem Lilithez.
- Jól vagy? – kérdi tőlem aggódva.
Éreztem, hogy ki van száradva a szám, így válaszul csak bólintottam.
A fekete kabátos férfi eltűnt, mégis erős késztetés volt arra, hogy mindig arra a helyre tekintsek.


- Ugye tudod, hogy ezek miatt a magánakcióid miatt van egyre több öngyilkosság? – kérdi tőlem Naomia és lábával elrúgva magát a kabintól útra készen állt előttem.
- Ez csak egy kis szórakozás volt! Viszont sosem láttam még ehhez foghatót. Eddigi legjobb játékom volt ez. – szóltam és kinyitottam a vonat ajtaját.
- Ha az ő élete a te lelkeden szárad én nem foglak kimenteni Gábrielnél, azt ugye tudod? – kérdezte tőlem a lány összeszűkült szemekkel és kiugrott a száguldó vonatból.
Nem is kértem tőle, hogy tegyen bármit is értem. Meg vagyok a segítsége nélkül is.