,, A vadóc lány újra bajban!” – olvasom a nagy betűket az iskolai újság ma megjelent számában.
Örömmel tölt el, hogy ilyen sokat cikkeznek rólam. Lyla Angelwhile az iskola réme! Ez kicsit túlzás talán, de valamelyest igaz rám. Úgy gondolom, most felfújták a kelleténél jobban ezt a legutóbbi ügyet.
Nem is értem, hisz Mr.Fapapucs megérdemelte azt, amit kapott: nyakába borítottam a forró levesét. Jelenleg égési sérülésekkel fekszik az intenzív osztályon.
Nem egészen így gondoltam a megbüntetését, de aznap betelt a pohár.
Valahol lehet, rám van írva, hogy nyugodtan tépkedhetik az idegszálaimat. Már csak azt nem értem, miért gondolják azt, hogy ölbe tett kézzel fogom végig nézni azt, hogy egy őrült módjára kezdek viselkedni. Az kéne még, hogy teljesen hülyét csináljak magamból.
- Nem akarod meglátogatni? – kérdi a mellettem sétáló unokahugom; Lilith Jefferson.
Kérdésére csak rosszallóan felhördültem, amiből levonta a következetést: eszem ágában sincs bemenni Fapapucshoz.
Mellesleg nem ez az igazi neve, hanem Mr.Skyhunter.
Mr.Skyhunterről tudni kell, hogy mindig klumpában tartja az óráit. Nagyon nagyra van vele, mert Hollandiából hozta, ahol ez a divat. Szerintem rémséges egy lábbeli.
Van egy vicces sztori róla meg arról, hogyan kapta a Fapapucs nevet.
Egyik szünetben épp előttünk sétált, mikor valahogy lerepült a lábáról az egyik darab. Ez még úgy oké is lett volna, de szerencsétlenségére fejbe találta az igazgató asszonyt, ezzel nem kis fejfájást okozva neki.
Ha ez nem lett volna eddig elég vicces akkor ez felteszi az i-re a pontot: papucs módjára térdre vetette magát és úgy kért bocsánatot Mrs.Dellingnighttól, és elkezdett könyörögni, hogy ne rúgja ki.
Mondanom se kell, az egész iskola a mi nevetésünktől zengett. Ekkor neveztük el őt Fapapucsnak, amit, azóta az egész diáksereg használ megnevezésképpen.
Ahogy beértünk a termünkbe, mindenki furcsán tekintett ránk, jobban mondva rám. Mindig ez van mikor valami szabályelleneset teszek. Úgy csinálnak mintha a szívül mélyén nem gondoltak volna ezerszer arra, hogy mindezt meg is kéne tenni. De ahogy látják a példát a munkára, egyből fülüket-farkukat behúzva játszák a kisangyalt. Gyáva népség!
Leültem az ablak melletti utolsó padba és hagytam szabadon áramlani a gondolataimat. Itt a legkönnyebb elfeledni hol is vagyok. Az ablakon át mutatott világ mindig is elgondolkoztatott azon, milyen volna másképp élni.
Valahol a szívem mélyén érzem, hogy nem ez az én életcélom, amit jelenleg követek. Valahol távol vár rám egy jobb életcél, de egy 16 éves lánynak egyelőre az a dolga, hogy lázadjon. Az legalább jól megy.
Mrs.Wildknight órája szokás szerint ugyanúgy telik, mint mindig: mindenkinek ad egy lapot és 30 perc áll rendelkezésünkre, hogy kifejtsük a gondolatainkat az adott témáról. Most a Bibliát kellett kidolgozni. Nem a legjobb téma, de nem nehéz róla írni. Mindig is szerettem az ilyen filozófikus órákat, mert azt írhattam, amit akartam és csakis a saját gondolataimat.
Amint készen lettünk és beadtuk, feladta házira, hogy nézzük át az angyalok neveit és Jézus tetteit.
Ez könnyű! A lehetetlennek tűnő dolgok nagyon is érdekelnek, érdekesnek találom őket. Nem mindenki állítja, hogy vannak különleges lények, események, de jó róluk olvasni, beszélni.
Sajnos Lilithtel nem lehet. Messziről tartózkodik ettől a témától. Talán jobb is így.
Hazaérve megint abba botlottunk, hogy anya és apa veszekedik. Nem értem mire jó ez a sok veszekedés, szerintem csak rosszat okoz ez a cselekedet.
A konyhában sürögve próbálom kihallani mi a mai téma, de titkon csak azért tartózkodom ott, mert olyan érzésem van, hogy egymás torkának ugranak és csak én tudom szétválasztani őket.
- Nem akarlak többet a házamban látni! – hallatszódott apa dühödt hangja az ajtó mögül.
Az ajtó hirtelen kivágódott és ő jelent meg a helyén. Kissé elhanyagolta magát; haja hosszabb a kelleténél és borostát növesztett megviselt arcára.
Amint meglátott, egy mosolyt próbált erőltetni, de csak egy grimaszra telt tőle. Sajnáltam őt.
- Az ördög vigyen! – kiáltott utána anya, miután apa kiviharzott az ajtón.
Ekkor láttam őt utoljára.
- Eljött a te időd Őrző! – szólított meg a gondolataimon keresztül Gábriel és rögtön tudtam mire gondol.
Nagyon hosszú ideje várok erre a pillanatra; be kell fejeznem azt, amit a bátyám elkezdett.
- Biztos jó ötlet, hogy őt küldjük, Uram? – kérdezte bizonytalanul a főangyal.
- Ő a megfelelő, tudod jól! – szólt mennydörgő hangján az Úr és felé emelte csillogó fényben úszó kezét.
Kisebb fuvallat borzolta a főangyal sötét szőke fürtjeit, miből tudta megint olyat kérdezett, amit nem kellett volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése