Életem legsötétebb éjszakája volt a legutóbbi.
Annyira mélyen aludtam, mintha mégis magamnál lettem volna. Álmomban ugyanúgy éreztem mindent, mint a rendes életemben, annyi különbséggel, hogy engem nem vett észre senki.
Valahol messze Angliától barangoltam, jobban mondva kerestem valamit. Kétségbe voltam esve. Azt hiszem valami, vagy inkább valaki követett.
A pánik egyre inkább eluralkodott rajtam; léptek zajait hallottam.
Nem szólhattam egy szót sem, ugyanis senki se volt a romok között. Egy bozót szerűségben gondoltam megbújok, amíg elmúlik a veszély.
Pechemre hirtelen eltűnt minden körülöttem és egy tűzben égő teremben találtam magam. Egy férfi feküdt a terem közepén és folyt belőle a vér.
- Már az utolsókat rúghatja. – gondoltam magamban.
A tűz egyre magasabb lett és arra figyeltem fel, hogy a semmiből előkerül egy dárda, amely a férfi szívében állt meg. Könnyek égették a szemem. Ki akartam jutni.
- Ez csak álom! – szóltam magamat győzködve.
A tűz lángnyelvei a ruhámat kóstolgatták. Ahelyett, hogy menekülési utat kerestem volna, a férfi vérben tocsogó teste felé sétáltam.
Borostás arca feketén csillogott a vértől, barna szemei fennakadva nézték az eget, kezei ökölbe szorítva feküdtek teste mellett.
Először nem ismertem fel, de ahogy a másik oldalára léptem, megmozdult a szeme és felém nézett.
A rémület a tetőfokára hágott, nem bírtam tovább. Mielőtt elnyelt volna a sötétség, apám gonoszan csillogó mosolyát láttam, amint ezt suttogja: - Bocsáss meg Lyla!
A fájdalom a hasamban teljesen elvette a maradék erőmet és öntudatlanságba merültem.
Nem tudtam felkelni, nem tudtam összeszedni magam, ahhoz hogy erős legyek. Olyan érzésem volt, mintha a pokol tornácáról löktek volna le és a halál után még rosszabb történt volna velem
Te jó ég! Meghaltam?
- Lyla! Erős vagy! Kelj fel! – győzködtem magam, de eltorzult, szinte már démonias hangszínem megrémisztett.
Egy tükrökkel befalazott körben álltam. Kétségbeesésem mérhetetlenné vált, ahogy megpillantottam démonian vigyorgó gonosz énemet.
- Nehogy azt hidd, hogy bármi esélyed van ellenem! – szólalt meg a tükörképem, ami kinyúlt a tükörből és megragadta a torkomat.
Fojtogatása teljesen öntudatlanná tett, mintha álmomban tényleg elájultam volna.
Nem bírok felkelni! – ez volt az első ésszerű gondolatom az álmom után.
Rettenetes volt mind az a szörnyűség, amit átéltem benne. Olyan érzésem lett, mintha egy részem meghalt volna.
Nagy erőlködések árán ugyan, de sikerült kimásznom az ágyból és rendbe tenni magam. Lilith szokásához híven már lent várt engem. Bizonytalanul tettem felé pár lépést, minek következményeképpen megbicsaklottam. Még mielőtt eldőltem volna, mint egy zsák krumpli, Lilith termett mellettem és rántott vissza függőlegesbe.
- Jól vagy? – kérdi őszinte aggodalommal tőlem.
Bólintottam neki és elindultunk az iskolába.
Nem nagyon láthatott még engem ilyen sebezhető állapotban. Sőt az elmúlt két évben, amióta velünk lakott nem is látott ilyennek.
Lilith Jefferson a szülei tragikus balesetét követően került hozzánk, az egyetlen élő rokonaihoz, így kölcsönös, hogy bírjuk egymást, pedig nem sokra tartom a barátságokat. De ennek a szőke hajú, kék szemű lánynak sikerült belopnia magát a szívembe.
Az iskola kapujában Mrs.Dellingnight állt és feltételezem engem várt.
- Áhh, Miss Angelwhile! – mosolyodott el az igazgató asszony, ahogy meglátott. – Épp magára gondoltam! Jöjjön velem, beszélgessünk! – karolta át a vállam a nő és beterelgetett az iskolába.
Kissé ijesztő hatást gyakorol rám, ahogy beszél, ahogy kinéz, ahogy kezel engem. Ha fanatikusan vallásos lennék, azt mondanám, hogy megszállta az ördög, de mivel nem vagyok az, egyszerűen azt gondolom róla, hogy megőrült.
- Kérem üljön le! – mutatott az íróasztala előtt lévő karosszékre. Szót fogadva leültem és őt kezdtem nézni. Mi lelhette ezt a nőt?
- Mint tudhatja sok csapás érhette önt mostanában! Az eljárás Mr.Skyhunter esetében, a tanulmányi megrovásai és nem utolsó sorban az apja halála. – szólt kíméletlenül a nő és kinézett a rolón keresztül az ablakon.
- Tessék? – kérdem teljesen meglepve. Az első kettőről tudtam és már vártam ezt a beszélgetést, de az utolsó dolog sokkolva ért engem. Ez csak valami rossz tréfa lehet! – Az apám nem halott! – szóltam magabiztosan és a nő szemeibe néztem. Semmi reakciója nem volt.
Ezért is irigyeltem őt, érzések nélkül tudott közölni dolgokat; semmi se tántorította el a kitűzött céljától. Talán ezért is tartozik a legnevesebb iskolák közé a miénk.
- Nem hallotta még? Ma hajnalban találtak rá a város elhagyatott részén! – szólt és elindult a vízforralója felé. – Kér egy teát? – kérdi felém fordulva, de én csak nem tudtam reagálni.
Az, kit a legtöbbre tartottam az életben halott. Hogy történhetett ez?
Csak is anyámat tudtam okolni az egészért; ha nem veszekedtek volna, apa otthon marad. Most meg ettől az érzéketlen nőtől kell megtudnom, hogy mi is történt! És még meg meri kérdezni, hogy kérek-e teát?! Idióta, Cseppnyi együttérzés sincs benne.
Szótlanul felálltam és kirontottam az irodából. Szűknek éreztem az iskola falait; ki kell szabadulnom innen. Utam egyenesen a kapu felé vettem. Lilith sokadik kiáltására se figyeltem, csak mentem. Fel voltam dúlva.
Kisétáltam a városból és csak az erdőben álltam meg, ott is azért, mert kétségbeesésemben nem figyeltem magam elé és megbotlottam, aminek következtében a földön találtam magam. Szinte transz állapotba estem, mely arra sarkallt, hogy magamban beszéljek.
- Én bízom a megérzéseidben, de biztosan erre kell jönnünk? – szólt hozzám Naomia, a társam.
Kezdett az idegeimre menni a folytonos bizonytalanságával. Nehéz úgy összpontosítani, ha örökké csak beszél. Lehet mégis egyedül kellett volna neki vágnom az útnak.
Hirtelen megtorpantam, hiszen valaki szüntelenül szitkozódott valahol a messzeségben.
- Mi az Chris? – kérdi mellém állva a lány és a tőrjéért nyúlt. Kezéhez kaptam és csendre intettem, hogy figyeljen.
- Hallod? – kérdem tőle, mikor csak nem akart megszűnni a hang, amit hallottam.
- Ez…ez nem a tiltott nyelv? - kérdi ijedten a lány.
- Jobb lesz, ha eltűnünk innen! – szóltam és karon ragadva a lányt gyors léptekkel visszafelé vettünk utunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése